Tilia

Gyöngyösi-Szabó Anna írása

– Esetleg kint is hagyhatja – szóltam, mert nem úgy tűnt, hogy a hatalmas fakereszt befér a rendelő ajtaján. Meg is bántam rögtön, ahogy találkozott a tekintetünk: egyértelmű volt, hogy a kereszt nélkül nem jön be. Megfogni nem mertem, annyira hozzá tartozott. Szélesre tártam hát az ajtót: így befért.

Hellyel kínáltam a kanapén. Leült, de a keresztet nem tette le, vállára fektette a végét.
– Nem nyomja a vállát? – kérdeztem.
– Megszoktam – volt a rövid válasz.
– Miért hozta magával?

Úgy nézett rám, mint aki azt latolgatja, hogy biztosan jó helyre küldték-e.
– Nem ismer fel? – kérdezte.
Bólintottam, jelezve, hogy megtörtént. Ettől kissé megnyugodott.
– Miben segíthetek?
Rövid gondolkodás után így szólt.
– Rettentő feladat szabatott reám – mondta, majd elhallgatott.
– Miféle feladat?
– Ítélni élőket és holtakat… de hisz tudhatná, bölcs asszony hírében áll. Mint meg vagyon írva Atyám terve, a sors, mely a Földnek lett elrendelve, kezem által végeztetik: mind, ki a világ sarja, megmérettetik nemsokára. Mind, ki igaz, él örökké, de kik bűnösökké váltak, számukra nincs vigasz. Ugyanakkor…
– Ugyanakkor?
– Igen zaklatott az elmém: eljövendő tettem súlya nyom, ijeszt e roppant feladat: sok kétség, s átkos gondolat kísért.
– Megértem a vívódását – mondtam – s hogy elkél a segítség, egy ilyen nehéz helyzetben.

Megrázta lehajtott fejét.
– Támaszra nem szorulhatok: szenvedésre s megváltásra kárhoztatott jó Atyám.
Ekkora már nagyon megsajnáltam: jobbnak láttam, ha aznap nem kínzom tovább.

*

- Mit gondol a végítéletről? – kérdeztem, mikor legközelebb eljött. A keresztet ismét elhozta, s a vállának támasztotta. Kérdésemre nem felelt azonnal: megrökönyödés, zavar, szenvedés, sóvár remény ült az arcán. Ilyen Krisztust se láttam még.
– Éreznem, gondolnom nem szabad mást, csak mit kiszabott az Isteni Akarat.
– Mégis, mit gondol?
– Áruló eszmékkel kísért a Sátán.
– Nem minden hang az övé, mi Atyja ellenében szól.

Kis habozás után óvatosan megszólalt.
– Folyton nő, formát vált az ember: mi benne örök, változásban nyer teret; örök élet jutalmával, kárhozat félelmével gyermek életet élhet csupán. Az Ítélet megfagyaszt múltat, jelent, jövendőt: sújtja az esendőt, de a bölcset is.
– S mi lenne, ha nem hozná el az ítéletet?
– Azt nem lehet, szent kötelesség szorítja kezem.
– Egyszer már feláldozta magát az emberiségért.
Nem szólt, csak lesütötte a szemét.
– Gyanítom, nem önszántából…
– Miért szítja kétségem, fűti árulásom? Parázs volt eddig: eloltani jöttem, s most lángol körülöttem!

*

Attól féltem, nem jön többé: eltelt egy, két, három hét. Végül újra megjelent, beesett arccal, csontsoványan.
– Milyen ma a kereszt? – kérdeztem együttérzéssel.
– Nehéz – felelte.
– Ön csinálta?
– Igen. Asztalos vagyok.
– Jó nagyot készített.
– Csinálhatnék újat…
– Mit gondol, tudna egy kicsit kisebbet, könnyebbet?
– Megpróbálom.

*

A legközelebbi alkalomra már az új kereszttel jött. Egy kis megkönnyebbülést láttam az arcán.
– Szereti a mesterségét? – kérdeztem.
– Nagyon is. De nem tudom, kereszten kívül tudnék-e mást készíteni.
Az ablak felé pillantott.
– Nézzen csak ki, megtartom addig – mondtam.
– Azért még ez is nehéz.
– Nem baj.
Felállt, és óvatosan a vállamra rakta a keresztet. Volt azért némi kíváncsiság is a szemében: latolgatta, elbírom-e, elviselem-e. Odalépett az ablakhoz, melyen keresztül hársfavirág illata áradt be a szobába. Behunyta a szemét, és mély levegőt vett.

*

A következő alkalommal már a szoba sarkába tette a keresztet. Mesélt mindenféléről, csak néha sandított óvatosan a sarokba. Így ment ez a következő hetekben, mígnem egy nap üres kézzel jött.
– Hát a kereszt? – kérdeztem az ajtóban cinkos mosollyal.
– Otthon hagytam – felelte, és visszamosolygott.
Már hetek óta nem említette, nem állhattam meg, hogy meg ne kérdezzem:
– A végítélettel mi lesz?
– Az el csak akkor jő, ha én elhozom – mondta derűsen.
– Már letett róla?
– Egyelőre úgy kegyelmes, ha a világot s magam feloldozom alóla.
– Mihez kezd most?
– Házat építek: ablakot, ajtót vések, széket, asztalt, ágyat faragok, a kertbe lugast, padot készítek.

Nem láttam utána, de pár héttel később egy fából faragott apró kincsesláda hevert a lábtörlőmön, benne hársfavirág.

Kapcsolódó tartalom: #008 Beszélgetés | Szabad. Vagy?

kép forrása: gardenerspath.com

[digr_blog_carousel post_display="by_category" include_categories="22" meta_wrapper="off" slide_per_view="1" slide_per_view_tablet="1" slide_per_view_phone="1" speed="900" autoplay="on" autoplay_delay="5000" enable_loop="on" show_categories="off" title_spacing_padding="20px||||false|false" item_spacing_padding="||||false|false" full_content_spacing_padding="||||false|false" _builder_version="4.24.2" _module_preset="default" title_font="Noto Serif|700|||||||" title_text_align="center" content_font="Noto Sans||||||||" width="90%" module_alignment="center" custom_padding="||||false|false" hover_enabled="0" template_type="module" global_colors_info="{}" sticky_enabled="0" content_wrapper_background_color_bgcolor="#FFFFFF" content_wrapper_spacing_padding="|10px|10px|10px|false|true"][/digr_blog_carousel]
[et_pb_social_media_follow icon_color="#FFFFFF" use_icon_font_size="on" icon_font_size="14px" _builder_version="4.24.2" text_orientation="center" background_layout="dark" module_alignment="center" custom_margin="10px||||false|false" custom_margin_tablet="" custom_margin_phone="" custom_margin_last_edited="on|desktop" custom_padding="||||false|false" animation_style="fade" border_radii="on|100%|100%|100%|100%" box_shadow_style="preset3" box_shadow_vertical="14px" box_shadow_blur="15px" box_shadow_spread="-8px" locked="off" template_type="module" global_colors_info="{}"][et_pb_social_media_follow_network social_network="facebook" url="https://www.facebook.com/profile.php?id=61555712896450" _builder_version="4.24.2" background_color="#C67A7A" background_enable_color="on" custom_margin="|10px||10px||true" custom_padding="10px|10px|10px|10px|true|true" global_colors_info="{}" follow_button="off" url_new_window="on"]facebook[/et_pb_social_media_follow_network][et_pb_social_media_follow_network social_network="linkedin" url="https://www.linkedin.com/in/gy%C5%91ri-zsuzsanna-14757a259/?fbclid=IwAR0kmQ0B1c_l1Rg7BW1rLMnA-Sx4AMwPsDnItS1X23k34kjXgK9lR_tne3s" _builder_version="4.24.2" background_color="#C67A7A" background_enable_color="on" custom_margin="|10px||10px||true" custom_padding="10px|10px|10px|10px|true|true" global_colors_info="{}" follow_button="off" url_new_window="on"]linkedin[/et_pb_social_media_follow_network][et_pb_social_media_follow_network social_network="instagram" url="https://www.instagram.com/gyori_zsuzsanna" _builder_version="4.24.2" background_color="#C67A7A" background_enable_color="on" custom_margin="|10px||10px||true" custom_padding="10px|10px|10px|10px|true|true" global_colors_info="{}" follow_button="off" url_new_window="on"]instagram[/et_pb_social_media_follow_network][et_pb_social_media_follow_network social_network="spotify" _builder_version="4.24.2" background_color="#C67A7A" background_enable_color="on" custom_margin="|10px||10px||true" custom_padding="10px|10px|10px|10px|true|true" global_colors_info="{}" follow_button="off" url_new_window="on"]spotify[/et_pb_social_media_follow_network][/et_pb_social_media_follow]

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!